Identitás Kisebbségkutató Műhely
Identitet radionica za istraživanje nacionalnih manjina
Identity Research Workgroup of National Minorities







Hírek

Hol jobb a kisebbséginek?

Nemzetközi szemináriumot tartottak a kisebbségi jogok megvalósításáról Közép-Bánság és a romániai Temes megye térségében

A nagybecskereki székhelyű Civil társadalom-fejlesztési központ (CRCD) és a temesvári Euroregionális központ a demokráciáért (CED) civil szervezetek közös projektumának a témája a kisebbségi jogok megvalósítása a két szomszédos országban. Tekintettel arra, hogy Szerbiában és Romániában is a legnépesebb kisebbség a magyar, így sok szó esett nemzettársaink helyzetéről határon innen és azon túl. Továbbá keleti szomszédunk nemrég óta EU-tag, ami a kisebbségi jogok nagyobb méltányolását követeli meg tőlük.

A projektumot az Európai Rekonstrukciós Ügynökség támogatásával valósítják meg. A cél a két régió társadalmi-gazdasági fejlődésének az egyensúlyba hozása és az együttműködés elveinek a megteremtése. Öt kétnyelvű (szerb-román) szemináriumot tartanak, amelyeknek részvevői a helyi önkormányzatok, a kisebbségi nyelveken előadó tanárok, a kisebbségi médiáknak dolgozó újságírók, a civil szervezetek aktivistái és a fiatalok képviselői lesznek. Az összevetésnek az egyik célja az is, hogy a jó gyakorlati megoldásokat átvegye a szomszéd.

Dr. Vladimir Ilić (CRCD) ismertette a kisebbségi jogok megvalósítását célzó szerbiai és nemzetközi törvényszabályokat, kihangsúlyozva: a kisebbségi jogok védelme elsősorban az állam feladata. De ugyanakkor nem lehet egyetlen országra sem ráerőszakolni a kisebbségi jogok védelmét célzó nemzetközi jogszabályok aláírását. Közben az is megtörténhet, hogy az adott ország nem fogadja el teljességében a nemzetközi jogszabályt. Ezért van ezen a téren nagy szerepe a civil szférának, amely nyomást gyakorolhat az adott ország közvéleményére. Nagy szerepe van az úgynevezett alternatív emberjogi jelentéseknek, a saját kormányukra való nyomásgyakorlásnak és annak, hogy az egyedi eseteket a közvélemény elé tárják. Ha egy országban sok a kormányzaton kívüli szervezet, akkor joggal feltételezhető, hogy ott gondok vannak a kisebbségi jogok megvalósításával.

Vasile Gherhes (CED) személyes benyomása szerint a határ mindkét oldalán lehet egymás mellett békében élni és kommunikálni, akár több nyelven is. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 19 romániai kisebbség - kivéve a cigányságot - számbelileg egyre kisebb. Ez vonatkozik a többségi, román nemzetre is. A (hivatalos adatok szerint) a több mint félmilliós cigányság számának a növekedése vagy valós gyarapodással magyarázható, vagy pedig azzal, hogy nemrég óta tömegesebben igénylik a személyi okmányokat. Kisebbségi törvény hiányában a romániai kisebbségek jogait elsősorban az alkotmány szabályozza. Gherhes nem tudta megmondani a romániai civil szervezetek pontos számát, de véleménye szerint az EU-s csatlakozás után ez a tevékenység valószínűleg visszaesik.

A két országban élő kisebbségek helyzete abban is különbözik, hogy Romániában mind a 19 kisebbségnek biztosított helye van a törvényhozásban, míg náluk a képviseletük nincs egyértelműen rendezve. A szeminárium hallgatói körében külön érdeklődést váltottak ki azok a beszámolók, amelyek a kisebbségek anyanyelvi oktatását és tájékoztatását elemezték. Sok probléma közös a határ mindkét oldalán, kezdve a tanulók utaztatási gondjaitól a tankönyvhiányon át a megfelelő szakképesítésű előadók hiányáig, végső soron pedig a törvénybe szabott tanulók minimális számával kapcsolatos problémákig. Az elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy a romániai magyar pedagógusoknak sikeresebb az együttműködése az anyaországgal, mint az ittenieknek. A szomszédoknál jó példa az is, hogy a német tannyelvű oktatást a német állam támogatja. Hazai viszonylatban viszont hiba volt a környezetnyelv kötelező tanulásának a megszüntetése. A többségi nemzet tagjai így (még jobban) eltávolodtak a kisebbségiektől.

A tájékoztatás terén gondot okoz a megfelelő képesítésű újságírók hiánya, újabban pedig a kisebbségi médiák kilátásba helyezett magánosítása és a sugárzási lehetőségek korlátozása okoz nyugtalanságot. Az összejövetelen az itt élő magyarságra nézve lesújtó adatok is elhangzottak. Például: Nagybecskereken az elmúlt négy hónapban 5-6 kérvényt nyújtottak be a magyar nyelvű személyazonossági igazolványok kiadására (de ezeket sem állították ki, műszaki gondokra hivatkozva), a helybeli bíróságon pedig csak négy bíró beszéli megfelelő szinten a magyar nyelvet. Ennél is lesújtóbb, hogy a Városi Könyvtárban az év első néhány hónapjában csak öt magyar könyvet kölcsönöztek ki (a 13 ezerből).

A kisebbségiek sok esetben nem is tudják, hogy milyen jogok illetik meg őket. Ha viszont tudnak róluk, akkor visszakoznak attól, hogy éljenek is velük. Összehasonlítva a kisebbségiek helyzetét a két országban olyan benyomása is támadhat az embernek, hogy nem Románia az újdonsült EU-tag. Mert szomszédainknak nincs kisebbségi törvénye, kétnyelvű dokumentumokat nem adnak ki, a többnyelvűség pedig egy adott településen csak akkor érvényesíthető, ha egy kisebbség számaránya meghaladja a 20 százalékot. A Nagybecskereken élő magyarság számaránya például 12 százaléknyi, a szlovák és a román kisebbség aránya ennél jóval alacsonyabb - nyelveik mégis hivatalos használatban vannak. De itt nem szabad szem elől téveszteni, hogy a korábban - pontosabban a Tito-korszakban - elnyert jogok örökléséről van szó. Az elmúlt másfél évtizedben viszont bőven volt részünk ezeknek a jogoknak a megnyirbálásában. Így aztán nehéz eldönteni azt, hogy a határ melyik oldalán jobb, vagy mondjuk így: kevésbé rossz kisebbségiként élni.

K.I.
Fotó: Kecskés István
Magyar Szó
2007. május 08.